Vásárolj céltudatosan – Glamour-napok

Nagyjából 6 éve rendszeres résztvevője vagyok a félévente megrendezésre kerülő Glamour-napoknak. Voltam már anyuval, barátnővel, de egyedül is, ám kétségtelen, hogy valakivel együtt a legjobb shoppingolni, hiszen amellett, hogy valaki asszisztál a ruhahalmok cipeléséhez, véleményt is kell adnia az adott darabokról, és foglalnia kell a helyünket a kasszánál lévő mérföldes sorokban. “Rutinos” vásárlóként szeretnék pár… Read More Vásárolj céltudatosan – Glamour-napok

Hetem képekben

A nyár utolsó hete tele volt izgalmakkal és változásokkal. Igazából rengeteg mindent tanultam és tettem helyre magamban. A hét egy fotózással kezdődött, aminek a végeredményét pontosan egy hét múlva láthatjátok. Szerencsére csodálatos hangulat övezte a képek elkészítését, és talán nagy részben ennek is köszönhető, hogy el tudtam lazulni. Másnap este Dórival útnak indultunk,hogy beváltsuk a… Read More Hetem képekben

Interjú Szoták Rékával

Immáron második alkalommal kerül fel bejegyzés interjú formájában a blogra. Úgy gondolom, hogy fontos több nézőpontot megismernünk, több oldalról meghallgatni a véleményeket, és újabb és újabb inspiráló személyeket megismerni. Rám óriási hatással volt Réka profilja, mikor több éve rátaláltam az Instagramon. Az az elegancia, összeszedettség, rendezettség, ami sugárzik a képeiből, teljesen magával ragadott. Csak ezek… Read More Interjú Szoták Rékával

Gondolatok: május első napja

„Reggel a már-már perzselő napsugarakra ébredtem, ahogyan a redőnyön átszűrődve az arcomat simogatták. Felkeltem, és kisétáltam a konyhába, ami már arany fényben ragyogott. Elbódított egy elképesztően erős illat, amit a frissen vágott, fehér és lila színekben pompázó orgona árasztott magából. A kávémat készítve, és a rádióból szűrődő, még halk zene mellett észrevettem, hogy mennyire nagy… Read More Gondolatok: május első napja

Room Tour

Szerintem nagyjából 10-12 éves korom óta rajongok a lakberendezésért, és az ízlésesen berendezett otthonokért, és nagyjából azóta dédelgetem azt az álmot is, hogy egyszer ezzel foglalkozhassak. Több #design postban láthattátok már, hogy a kedvencem a skandináv és minimalista stílus keveréke: letisztult formák, egyszerű, pasztell színek. Leírhatatlanul várom, hogy berendezhessem a jövőbeli otthonomat, amihez természetesen már… Read More Room Tour

Mi, Nők

Mi, Nők, akik szeretünk mindenféle piperecuccot cipelni magunkkal, mi, akik 3 óra vásárlás után is képesek vagyunk felpróbálni „még egy utolsó” nadrágot, mi, akik jóízűen megeszünk egy adag spagettit, majd sírunk egész nap, hogy nem férünk bele az előbb vásárolt nadrágba. Mi, akik bánatunkban szomorúbbnál szomorúbb zenéket hallgatunk, a kedvenc édességünkön csámcsogva. Mi, nők, akik szeretünk… Read More Mi, Nők

Spring Bucket List

Egy új évszak beköszöntötte számomra igencsak mágikus élmény. Lehet sokak számára bolondságnak hangzik, de úgy érzem új lehetőségek, új élmények várnak. A tavasz egyébként is a kedvenc évszakomnak tudható be, mivel imádok gyönyörködni az éledező természetben, a már későinek számító naplementékben, a friss tulipánokban a kertben és az asztalomon, miközben élvezem a már-már melegnek mondható… Read More Spring Bucket List

Barcelona 2016

Ugyan egy pár hónapos késéssel,de végre sikerült elkészíteni a barcelonai utazásról szóló bejegyzést. Mindenképpen szerettem volna megosztani veletek ezt az élményt is, ha már útinaplók is helyet kapnak a blogon. Még november elején látogattunk el Spanyolországba, én életemben először. Számomra hatalmas szó volt, ugyanis bakancslistás helyszín. Hihetetlen, hogy milyen varázsa van a városnak, és bizony… Read More Barcelona 2016

Thoughts About Ourselves

Önbecsülés, magabiztosság, a saját énünkkel való harmónia… Csupa olyan dolog, ami az emberek egy kisebb részében megvan, nagyobb részében nem tudatosul, a számottevő többség viszont hiányát szenvedi, de kétség kívül, mindannyian vágyunk rá. Sajnos (vagy nem sajnos) mindig is olyan ember voltam, akinek sokat jelent mások véleménye, ismerőstől-idegenig beleértve mindenkit, sőt talán még előtérben is… Read More Thoughts About Ourselves