Horvát Partokon

Lassan itt hagy minket a nyár, és biztos vagyok benne, hogy a vénasszonyok nyara hosszúra fog nyúlni, viszont az igazi nyári életérzés az augusztussal együtt fog elmúlni számomra. Így a nyár búcsúztatására méltónak tartottam a nyári kiruccanásunk befejező, horvátországi részét elmesélni. Ezzel egy pár percre visszacsöppenek én is a nyárba, és remélem számotokra is segít… Read More Horvát Partokon

Első állomás – Szlovénia

Hihetetlen módon vártam már, hogy elérkezzen a július, ami a nagybetűs NYÁR a számomra. Idén ugyanis ebben a hónapban utaztunk, ám nem csak egy célpontunk volt. Három állomás várt ránk, három nagyon különböző ország. A legelső pedig Szlovéniában a Bledi-tó volt, amely az ország második legnagyobb tava. A Júlia-Alpok öleli körül, a kilátás így finoman… Read More Első állomás – Szlovénia

Dolce Vita

Hivatalosan is piros mániás lettem. Igazából mindig is jobban szimpatizáltam ezzel a színnel, mint a klasszik kislányos rózsaszín árnyalattal. Mostanában viszont a boltokban céltudatosan piros és fehér színek közül válogatok. A gombok újra feltámadtak a ’60-’70-es évekből, és milyen jól tették! Így egyszerű, minimalista darabokhoz juthatunk, egy apró csavarral, ami mégis feldobja az összképet. Ez… Read More Dolce Vita

Évszakok

Tavasz Nem hiába kezdem ezzel, hiszen a kedvenc évszakom. A hosszabb nappalok, a csodálatos naplementék, a tiszta égbolt mind-mind eltörpülnek a kellemes, egyre melegedő levegő, apró rügyek, később virágba boruló cseresznyefák és magnólia bokrok mellett. Már most több tucat tulipán csokron vagyok túl, de egyszerűen nem tudok betelni velük. Ha csak kinézek az ablakon, vagy… Read More Évszakok

Görög Vakáció

Említettem az előző bejegyzésben, hogy július végén megvolt a szokásos családi nyaralás, amely során végre sikerült egy kis színt is összeszednem. Az úticél Polychrono volt, ami egy kisebb városka a görög Chalkidiki-félszigeten. Üdülőváros, ezért nyaralóból rengeteget, látnivalóból viszont már annál kevesebb lehet találni. De így utólag visszatekintve, jól esett pár nyugis nap, amikor egy kicsit… Read More Görög Vakáció

Last Summer Days

Nem is tudom, hogy nyár búcsúztatót, vagy ősz köszöntőt írjak, de az előbbi közelebb áll hozzám érzelmileg… Hihetetlen milyen sebességgel suhant el mellettünk ez a nyár (is). Annyi minden történt, ami óriási élmény volt, és annyi, de annyi szép emlékkel gazdagodtam, mint talán az elmúlt pár évben nem. Igyekeztem kihasználni minden egyes pillanatát, de még… Read More Last Summer Days

Travel to Bulgaria

Talán egy kicsit elmaradtam ezzel a nyaralásos bejegyzéssel, de így az ősz beköszöntének tudtával kellemesebb visszaemlékezni a nyár élményeire.  Az idei úticél Bulgária Napospartja volt, ami az ország turistacélpontja. Ez a terület zsúfoltságán érezhető is volt. Egy hihetetlen módon kiépített, gyönyörű hely, telis-tele szállodákkal, kisboltokkal, szórakozóhelyekkel és emberekkel. Mi a Napospart csücskében szálltunk meg, így… Read More Travel to Bulgaria

Strandfeszt 2016

Augusztus utolsó hétvégéje volt a nyaram második csúcspontja (a Sziget után), ugyanis ekkor vettem részt életem második fesztiválján. 😀  A Strand fesztivál a Szigethez képest egy hangyányi dolognak látszó program, de szerintem a nyár zárásához tökéletesen illik. A rendelkezésre álló terület, valamint a koncertek száma is lényegesen kisebb, kevesebb, tekintve, hogy csak 2 nagyobb színpadjuk… Read More Strandfeszt 2016

Summer Walk

“Túlélni a kánikulát” – ez vált a mottómmá a napokban . Nem lehetetlen kihívás, a strandon a napernyő árnyéka alá bújva, mojitot szürcsölgetve. De azért a belváros utcáin csak nem flangálhatunk a kedvenc fürdőruhánkban… – vagy mégis?! (Erről majd egy másik bejegyzésben!) Érdemes nem műszálas anyagokhoz nyúlni ilyenkor, ugyanis annál nagyobb ellenség ebben a hőségben nincs.… Read More Summer Walk