Neighborhood Tour

Sajnálom, hogy az elmúlt hetekben nem jutott sok idő a blogra, hiszen számomra ez is egyfajta kikapcsolódás. Nem az ösztönöz, hogy mutogassam a világnak az életemet, vagy okoskodjak különböző #fashion és #beauty témákban, hiszen nem vagyok szakértő, és valószínűleg nem is leszek, mivel nem tekintem életcélomnak egyiket sem. 🙂 Viszont szeretem megmutatni és leírni, én hogyan látom a világot – történjen az bármilyen szempont alapján. 
Nem az motivál, hogy Chiarra Ferragni vagy Danielle Bernstein nyomdokaiba léphessek. Persze, a siker ízét sokan meg szeretnénk ízlelni, de ez már csak a hab a tortán, a citromkarika a pohár szélén…

Egy olyan hobbi, ami magába foglal még sok másikat, hiszen nem csak írok, hanem “alkotok” is mindig, ami a bejegyzés alapjául szolgál. De amikor csak néhány könnyed vagy éppen tömérdek nehéz gondolat fogalmazódik meg a fejemben, minden konkrétum nélkül, akkor sem vagyok rest “elbeszélni” ezeket Nektek és magamnak. Hiszen számomra sokszor óriási pozitívummal hatnak. 

Megmutathatom ki vagyok és miket szeretek. Melyek azok a dolgok, amelyekben ki tudok teljesedni és amelyekben szeretnék fejlődni. Mert amit láttok, az  100%-osan az én tükörképem. Persze vannak jobb és rosszabb napok mindannyiunknál, de azt remélem, ezeket sem próbálom álarc mögé bújtatni. 


Processed with VSCO with a6 preset

És akkor pár szó az #outfitről

Hihetetlenül jól éreztem magamat ebben a szettben. Májusi sétákhoz, kisebb kirándulásokhoz, vagy másik cipővel felvéve akár egy előnyári partyhoz is tökéletes.

Mostanában nagyon megtetszettek a vállhangsúlyos felsők. A másik kedvencemet még nem láttátok, de tudjátok: “ami késik, nem múlik.” 😉

A nadrág abszolútde kényelmes, rugalmas az anyaga és a dereka is gumival van ellátva. Már nagyon régóta vágytam egy hasonló darabra, úgyhogy hatalmas öröm volt, mikor megláttam az F&F kollekciójában. Csodával határos módon pedig minden része stimmelt a testemen – ami elég ritka manapság… 😀

Processed with VSCO with a6 preset

Processed with VSCO with a6 preset


FELSŐ – H&M
NADRÁG – F&F
CIPŐ – STRADIVARIUS
NAPSZEMÜVEG – C&A

A fotókat pedig köszönöm, Andi!


BRIGI XX

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s